…. tudom-tudom, más ennyi idő alatt házat épít, de hát mit tegyek, ha egyszerűen nem születtem Schumacher-nek.
A nyári lázas fennforgásban sikerült a rutin vizsgát – kalandosan bár – végre letudnom… Ezek után következett a forgalomban való közlekedés, amely során oktatót – és ezzel együtt – sulit is váltottam. Az új oktatóval jött az új környék is; a szép, nyugodt budai övezetet felváltotta a Statdionok és a Hungária Krt. vonzáskörzete. Állítom, hogy ez Budapest legforgalmasabb, legátláthatatlannabb és legdermesztőbb forgalmi helyszíne, ahol már reggel 7-kor (!!!) úgy beáll a forgalom, mint deszkába a jancsiszög…
Másodpercenként lesnek rám a vadabbnál vadabb szituációk, úgyis mind: sávváltás kanyarodás és sebváltás közben; előlről-hátulról, alulról-felülről száguldozó biciglisek; gyalogosátkelő helyen átkelő gyalogosok (afene a pofájukat!!!); nem gyalogosátkelő helyen átkelő kamikázék (frászkarikát beléjük); index nélkül két oldalról előbukkanó autóstársak (ők ilyenkor a Bermuda-háromszögből kerülnek elő???); na szóval van ott minden, ami egy jó kis zsúfolt közlekedéshez kell…
Idő közben alkottam egy teóriát magamban: a rutinos sofőrök nem azért szabálytalankodnak, mert Nekik már annyira megy a vezetés, hogy nagyvonalúan elhanyagolják pl. az irányjelzést; hanem azért, mert 100 év alatt sem tudja az ember elsajátítani a vezetés művészetét; hogy egyszerre figyeljen a vezetés-technikára és a forgalmi szituációkra… 
Persze, tudom, hogy ez erős csúsztatás, de egyelőre a ló eme feléről így látom… Majd ha ebben az életben átkerülök még a ló túlfelére, biztos nem így fogom gondolni…
Persze, tudom, hogy ez erős csúsztatás, de egyelőre a ló eme feléről így látom… Majd ha ebben az életben átkerülök még a ló túlfelére, biztos nem így fogom gondolni…A múlt heti (pót)órán már elhangzottak ama bűvös szavak, hogy “vizsga”, meg “vizsgadíj”, amelyekről nekem egyből olyan szavak jutottak eszembe, hogy “nyugtató” “broááf” meg “ájulás”, de életem egyik legnehezebb napjának dátuma egyelőre nem került kitűzésre. Talán pénteken (a következő pótórán) okosabb leszek majd…
Egy biztos: ha végre meglesz a jogsim (ezáltal legyőzésre kerül életem egyik legnagyobb mumusa!!!), legalább olyan magasztos-pátoszos érzések fognak hatalmuka keríteni, mint amelyeket Néró érzhetett, amikor felgyújtotta Rómát; vagy amit Colombus érezhetett, amikor felfedezte Indiát (vagy legalábbis azt hitte); vagy ami Galileit járta át akkor, amikor rájött, hogy minden mellébeszélés ellenére mégis mozog a föld… (ha tudná, hogy valójában damilon függünk egy gigantikus űr-makettben…). És hát persze ne feledjük a klasszikust: Neil Armstrongot, akinek még a Holdra szállás közben is volt annyi lélek-jelenléte, hogy ne felejtse el ékes-szólóan kommentálni azt a bizonyos első lépést… Nem véletlenül szoktam Őt idézni a magam olvasatában: kis lépés lesz ez az emberiségnek, de hatalmas ugrás lesz Nekem!!
Eme érzelmek egyszerre fognak kavarogni bennem a sikeres vizsgát követően; és már előre látom magamat, ahogy nyáron az arany fürtjeimet lengeti a szél az M7-esen a Balatonra menet (persze a fürtjeimet nem festem be szőkére, de az álomképben bármi megeshet, hiszen ott 10 kg-al kevesebb is vagyok)… és ahogy közúti ellenőrzésre int le a 73. km-nél az út rendíthetelen őre…
