BRÉKING NEWS!!!! Kis lépés ez az emberiségnek, de hatalmas ugrás Nekem…: avagy ma életemben először volán mögé ültem…!!!!

… hát igen. Biztos mindenkinek megvan a maga mumusa… néha több is… Nekem ilyen a vihar (villámlás+mennydörgés=apokalipszis) és ilyen volt az autóvezetés is…. Egészen addig, míg el nem határoztam, hogy ez így nem mehet tovább…

Van az úgy, hogy az ember egy egész életet tölt el anélkül, hogy szembenéze félelmeivel. Számomra ilyen para a vihar, a sötétség és az autóvezetés. A vihart ki nem állhatom, mivel túl hangos, túl fényes, túl rémületes… A sötétben rettegek, hála a sok horrorfilmnek, amelyeket egyszerűen muszáj megnéznem. (Ennek hála, amikor egyedül vagyok, a mai napig kaka-fénynél merek csak elaludni.) És világ életemben elementális ellenérzéseket tápláltam a vezetés tudománya iránt is.
Oly annyira, hogy anno, mikor cirka 6 éve nekilendültem, csak a KRESZ-ig és az E.Ü. vizsgáig jutottam. Kormánykereket nem is fogtam.
Azonban 30 évesen úgy döntöttem, hogy eljött az idő arra, hogy leküzdjem a 4 kerekek iránt érzett fóbiámat.
Ennek első ütemeként elhatároztam, hogy januárban keresek egy autós iskolát. A januárból persze március lett, de hát vannak ugye dolgok, amelyeket nem szabad elkapkodni. Mire valóban rászántam magam a cselekvésre, már hetykén április lett, de legalább nekikezdtem. Két és fél héten keresztül jártam KRESZ órákra, munka után, három óra időtartamban. A vége felé persze elég kimerítő tevékenységnek bizonyult, de hát ha már elhatároztam, akkor végig kell csinálni. Az utolsó órát követő hétre írtak ki vizsgára, így nem maradt más hátra, mint hogy összekapjam magam, és élő KRESZ-könyvvé változzak.
A tömeg-, és távközlekedési járművek elmaradhatatlan olvasmányává változott a tankönyv, a teszt-könyv és a jegyzetfüzet. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, ezt ettem reggelire. Sőt! Ezzel álmodtam. Ugyanis álmomban nem győztem elsőbbséget adni a balról jövő villamosnak és a főútról érkező egyéb járműveknek.
Ehhez képest a vizsga előtti napon az on-line vizsgaszimulációkon egy (éppenhogy) sikeres vizsga után szimultán 5x buktam. Na neeeee. Tiszta idegbaj. Délután 5 órát írtunk, és másnap reggel 9.10-kor vizsga. Elő hát a teszt-könyvet és újranyálzni az egészet. Kb. éjjel két óra körül úgy éreztem, hogy a mopedesek a világ urai, akik ltk. (lakott területen kívül) a bicigliutak császárai is lehetnek, és hogy ha egyszer lovaskocsit hajtok át vasúti átjárón, akkor lapátkerékkel meghajtott harcászati anyahajót csak balról előzök, és egykerekűvel lealázhatom a világ összes mezőgazdasági vontatóval ellátott pótkocsis targoncáját. Tehát teljes zűrzavar. De hát ugye aludni is kell, szóval a teszt-könyv végeztével sarokba vágtam az egészet, elmormoltam egy halovány imát a lelki üdvömért és álomra hajtottam fejem.
Másnap reggel persze kialvatlanság, gyomorégés és mérhetetlen nagy para szegődött társamul. A vizsgaközpontban persze már minden volt a családfám összes felmenője, csak szűz-lány nem, amiért a 6 évvel ezelőtti sikres KRESZ-vizsgám hagytam elveszni… De hát nem volt mit tenni, a gépezet beindult, név szerint hívtak be a vizsga-terembe. Leültem a számomra kisorsolt géphez, a tenyerem izzadt, a kezem remegett, gombócokat nyeltem a torkoman… És elkezdődött.
Csak úgy záporoztak a kérdések, én meg némelyiket nem győztem skippelni. Lassan azon paráztam, hogy több lesz a tovagöngyölt kérdés, mint amennyit helyesen megválaszoltam. Helyenként úgy éreztem, hogy durván mellényúltam. Néhány súlyos műszaki és pótkocsis-targoncás-vontatós-faszkolódós kérdést is kifogtam persze… Egyre inkább úgy éreztem, hogy veszett fejsze nyele… És ekkor ért  nagy meglepetés! Mindösszesen KÉT hibaponttal sikeresen átmentem a vizsgán!!!! Ismét megcsináltam elsőre!!!! Büszkeségtől dagadt a 80D-s mellem!! Tüzijátékot hánytam egész nap a boldogságtól. Vagy kávét? Na midegy…
A lényeg az, hogy megcsináltam, eddig ismét eljutottam.

És ma ismét egy hatalmas ugrást tettem a célom megvalósítása felé! Én, aki soha életében kormánykereket nem fogott, aki lábával pedált nem érintett, én a kis szürke pötty a nagy világegyetemben, életemben először AUTÓT VEZETTEM!
Igaz, hogy csak egyesben és azt is csak egy kb. 50 méteres szakaszon (LOL) de megcsináltam! Indítottam, kuplungoltam, egyesbe váltottam, néha kicsit gázt adtam, és túléltem!!! Sőt, az oktatóm néha még meg is lepődött velem született képességeimen. Lehet, hogy született rallysta vagyok, aki eddig szunnyadva várta, hogy felfedezzék???? Minden esetre pozitív élményekkel távoztam a mai alkalom után, és bár tudom, hogy ettől csak nehezebb és göröngyösebb lesz az út (akár szó szerint), de ezúttal végig fogom csinálni!!!

Elvégre ha fateromnak megy, akkor nehogy már nekem ne!!! :-D

További beszámolók várhatók… :-D

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.